elutaztam

2017.02.17. – Bangkok 1. nap

A repülőn a személyzet nagyon kedves volt, folyamatosan etettek, itattak mindenkit. A fejtámlába épített monitoron kedved szerint választhattál a különböző műsorok közül: dokumentumfilmek, zenék, sorozatok, filmek (ezek külön kategorizálva), játékok, gyerekműsorok, stb. Időnként ránéztem a merre megyünk és hol tartunk élő műsorra is, bár a közös, nagy monitorokon folyamatosan lehetett követni az eseményeket:

Még elég messze van a cél és kint elég hideg van

Reggel 6-kor szálltunk le a Suvarnabhumi nemzetközi reptéren. A 11 órás úton a sok evés, ivás után sikerült aludni egy kicsit, így csak egy kicsit voltam csak fáradt. 🙂

Közeledve a leszálláshoz mindenkinek a kezébe nyomtak egy repülőjegyhez hasonlító 4 oldalas nyomtatvány, amin különböző kérdések voltak, mint név, útlevélszám, telefonszám, e-mailcím, érkezés napja, melyik repülőtársasággal, a járat pontos száma és ugyanezek az adatok a visszaindulási résznél is. Vadul kerestem rajta a cipőméretem és a milyen színű bugyit vettél fel ma kérdéseket, de ezekre nem voltak kíváncsiak. 🙂 Először azt hittem ez vmi sorsoláshoz kell nekik (mert nem ismertem a be- és kiutazás szabályait, illetve az angol tudásom finoman szólva még nem üti meg a fluent szintet :)), és ügyesen elrejtettem az ülészsebbe. Nem értettem, hogy a többiek miért töltögetik olyan lelkesen, de nyilván ők szerettek volna nyerni egy 2 személyes repülőjegyet a légitársaságtól. 😀

Leszállás után a csomagfelvétel előtt hosszú, tömött sorokban álltak az emberek. Gondoltam, hogy ingyen osztanak vmit, kerüljük ki őket. Szomorúan állapítottam meg a feliratokat olvasva, hogy bizony ők is szeretnének Thai földre lépni. Aztán észrevettem azt is, hogy mindenki ugyanazt a a 4 oldalas nyomtatványt szorongatja, amit én ügyesen nem töltöttem ki. Hát… időm, mint a tenger ahogy elnéztem, így volt időm arra, hogy megfejtsem mit is akarnak tőlem pontosan. A pultokhoz közeledve morcos thai repülőtéri alkalmazottak néztek farkasszemet azzal, aki be akart lépni a területükre. Annyira fáradt voltam (mégiscsak hajnal 2-kor keltem és akkori idő szerint éjfélkor szállt le a gép), hogy nem tudott rám ijeszteni a szúrós tekintetével, hiába próbált megfélemlíteni. Pontosan az x-szel megjelölt részre kellett állni, sem nem előrébb, sem nem hátrébb, nem szabad mosolyogni, forgatni a fejed, csak előrenézni: a kamerába. Mert ott rögtön egy élő live showba kerülsz, hogy tudjanak azonosítani, ha veszélyes lennél rájuk. Ha nincs valami jól kitöltve vagy hiányzik az aláírásod, esetleg az útleveleddel van gond: elvesztél. 

Ha sikerül ezen a procedúrán átverekedned magad, eljuthatsz a csomagfelvételig. 🙂 Egy gyors öltözés télből a nyárba és már indulhatunk is. Bepattantunk egy kisbuszba, ami a reggeli dugóban elvitt a szállásra. Ha azt hiszed, hogy láttál már Budapesten dugót, tévedsz. Itt még ott is van sáv, ahol nincs. Bevallom, az ott töltött néhány nap alatt nem sikerült rájönnöm, hogy az aszfaltra festett útburkolati jelek milyen célt szolgálnak Bangkokban, de vannak.

Megérkezve a szállásra, leesett az állam. Na nem az 5 csillagtól, mert az nem volt. Szerintem még fél se. Egy szerencsére nem működő kikötő mellett volt a szállás. A környék szerintem a helyi nyomortelep lehet. Pozitívum volt, hogy volt saját étterme. Nagyon finom kajákat csináltak és úgy, ahogy a vendég kérte, remek kilátással a folyóra, mely mint számomra utólag kiderült – nincs mit szépíteni rajta – egy szennyvíz csatorna. Aztán megmutatták a szállást is. Jaaaa….. hogy ez az??? Gyönyörű, fából készült házikó 10 szobával. Felejtsd el, hogy cipővel bemész, mert lakkozott volt minden: a padlótól a mennyezetig. Az emeletre, ahol a szoba volt, egy szűk csigalépcső vezetett fel. Szerencsére a háziak felvitték a bőröndömet, mert én megküzdöttem volna vele. Nagyon cuki kis szoba volt, légkondival, tv-vel, wifivel és nagyon tiszta volt.

Irány Bangkok! Fedezzük fel!

Mielőtt bármit is tettünk volna, elmentünk egy pénzváltót keresni. Meg is találtuk, egy tuk-tuk állomással szemben.

A tuk-tuk

Innen nem nehéz kitalálni, hogy rögtön meg is talált minket egy férfi, aki rábeszélt az egyik emberére, mert az milyen jó lesz nekünk, hogy elvisz minket körbe, hogy meg tudjuk nézni a fontosabb templomokat és ott meg is vár minket. Közben megállunk egy hajóállomáson, ahonnan egy csónakkal körbehajózunk a csatornán, addig a tuk-tuk sofőr alszik egyet, majd visszaszállunk hozzá és megyünk tovább templomokat nézni. Miután megállapodtunk az árban – itt minden így megy: alku alapján -, el is indultunk. Figyelj, ha nem bírod a gyors tempót és a centizgetést, ez nem a te járműved. Inkább menj taxival. Mellesleg ők sem sűrűn használnak taxiórát, bár van, akinek van az autójában. Megegyeztek az árban és indulhattok is a cél felé. Na igen, a cél. Tapasztalatok azt mutatják, hogy nem nagyon ismerik a kisebb szállásokat és az európai betűk is kihívást jelentenek nekik. Legyen nálad a szállás telefonszáma, mert akkor nyert ügyed van (vagy nem, de erről majd az utolsó nap eseményeinél írok). Nekem tetszett ez a jármű, semmilyen félelmem nem volt. Tetszett, hogy elvittek a templomokhoz, bármennyi időt ott tölthettünk, amikor kijöttünk várt a tuk-tuk és mentünk tovább. Délután egy óra felé értünk a Thonburi csatornához a Chao Phraya folyóhoz. Nem is értettem mi történik, annyira gyors volt minden. Bepattantunk másik két emberrel egy hegyes orrú thai csónakba, amit teherautómotor hajt és hajrá!

 

Menet közben – talán nem véletlenül – találkoztunk több árussal is. Igen, a vízen. Ilyen helyes kis csónakokban várják a kedves turistákat. 🙂 Ebből élnek. Gondolom, hogy nem lehet túl kényelmes egész nap ülni ebben a pózban egy ilyen kis helyen.

Azt hiszem ez itt Bangkok egyik nyomornegyede lehet. A házak szennyvízcsatornában állnak. Minden szennyvizet ebbe a csatornába engednek be és itt emberek élnek. Nem tudom, hogyan. Életképek következnek.

És a “folyó” másik oldala:

Kb. 1 órát hajókáztunk, amikor megálltunk és szóltak, hogy szálljunk ki. Öööööö… ez biztos, hogy ugyanaz a hely, ahol beszálltunk? Mert ott vár a tuk-tuk. Hát lehet, hogy még most is ott vár minket… Mert ez nem az volt. Nekünk meg fogalmunk sem volt, hogy a folyó melyik oldalán és ott éppen hol szálltunk be. Mondtam, hogy túl gyorsan történt akkor minden. Megpróbáltuk a lehetetlent: megkeresni a beszállóhelyet. Ne fogadjatok. Nem sikerült. Cserébe viszont szép templomokat találtunk itt is.

2016. októberében meghalt Thaiföld uralkodója, ezért a kormányzat 1 éves gyászidőszakot rendelt el. Az emberek többsége feketében vagy fehérben jár vagy a ruháján fekete szalagot visel. A kormányzati alkalmazottaknak kötelező a fekete ruha. A hivatalos épületekre fekete-fehér gyászszalag került.

Mozaikpadló

Mozaikpadló

 

Ablakpárkány részlet

Délután 5 óra felé értünk vissza a szállásra. Egy finom estebéd után fáradtan hullottam az ágyba és reggelig aludtam.

Folyt.köv.

 

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!